Első Fejezet

Sziasztok!

Összehoztuk Csengével az első részt, és most is nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. Nagyon örülünk, hogy az eddigi visszajelzések csak pozitívak voltak!

Sokat dolgoztunk rajta, reméljük tetszeni fog.

Üdv.: Dzseni M.

-------------------------------------------------------

Első Fejezet

Nesona

- Mi lesz, ha a Marelionok tényleg eljönnek? Mi lesz, ha mind az a sok borzalom, amit eljövendöltek beteljesül?
- Nem fognak eljönni Nes. Nem merik megtámadni Északot. Hidd el.
- De mi van ha mégis? Mi van akkor, ha összeállnak a Dynionokkal és mindannyiunk életére törnek? 
- Nes...
- Mi lesz akkor Varren?
Mélyen a szemembe nézett, majd megfogta mind a két kezemet. 
- Tudod mit szokott mondani atyám nekem?
Megráztam a fejem.
- Ha eljön a halál, szembe nézünk vele, majd egyetlen dolgot mondunk neki. 'Nem ma!'

 -Nem! Nem! Valaki segítsen! Nem tehetik ezt! Kérem valaki! Miss Flaeratis!

A férfi, ki oly erélyesen kiabált, a Flaetornas-hegy völgyéből származik. Ő volt a helytartó, amikor atyám nem tartozott ott. 

Odarohant hozzám, letérdelt elém, majd ruhámat szaggatta.

-Irgalmazz! Irgalmazz Miss Flaeratis! Irgalmadért esdekelek! Lord Hotelion!

Varrenre pillantottam. Ő ugyanígy tett. Bólintott egyet,majd megfogta a kezem, én pedig elléptem a férfi mellől. 

Másnap atyám és kísérete a várközpontba ment. Varren és én követtük a példájukat. Én egy bársonnyal borított széken ültem, atyám a trónon, anyám pedig a trón melletti széken. Fivéreim mellettem foglaltak helyet, úgy mint húgom és Varren. Az udvar két lovagja behozta a férfit, kivel tegnap találkoztam. 

-Lord Bestallien, önt Észak nevében halálra ítéljük, bizonyítván, hogy a tolvaj, tolvaj, akár keveset lop akár sokat! A törvény és Isten színe előtt nincs kegyelem!- mondta atyám, majd a hóhér fellépett a pódiumra. 

- Jobban teszed, ha végignézed halálát, húgom- mondta fivérem,Joran én pedig bólintottam. 

A hóhér Lord Bestallienre pillantott, ki atyám kegyelméért esdekelt. „A törvény és Isten színe előtt nincs kegyelem” Felesége a tömeg első sorában állt és zokogott, ahogy a lányai is. Sosem ismertem a Bestallien családot. Tán nem is fogom. A hóhér még egy lépést tett a férfi felé.

- Halljátok hát utolsó szavaim! Az uralkodó, ki hóhérok mögé rejtőzik, hamarosan elfelejti mi is az a halál!- kiabálta Lord Bestallien.

- Vegyék fejét neki!- állt fel atyám a trónról, majd a nép is lázongásban tört ki. Aztán a hóhér egy utolsó, végső lépést vett a férfi felé, majd végzett vele.

- Nem ma- mondtam halkan, Varren pedig felém pillantott.

 ~~~~~~~~~

- A legrosszabb nem maga a halál, hanem hogy nem tudjuk, mikor és hogyan érkezik, Nesona- mondta Evangeline, miközben a hajamat fonta.

- Valóban. Evangeline, bölcs vagy.

- Megtisztelő- mondta, közben pedig meghajolt.

- Ezen kívül tehetséges is vagy. Miért nem jelentetted atyámnak, hogy ennyi mindenhez értesz?

- Tudja Nesona, ahonnan én jövök, ott nem szokás az ilyesmi.

- Hát mesélj! Milyen az élet Láncvölgyben?

- Hogy milyen? Hm? Dél uralma alatt lenni nem túl jó! Főleg azért, mert a déliek folyton háborúskodnak a tigris-földiekkel. 4 fivérem is a háborúban katonáskodik. A társadalmunk fele rabszolga. A déliek nem veszik félvállról a dolgot. Mindenünket elveszik. Még az utolsó fogást is, amit a tengerből halászunk. Ez lenne az egyetlen megélhetési módunk és ezt is elvették. A déliek kegyetlenek!  Akárhányszor megpróbálunk tenni valamit mészárlás következik, hatalmas vérontás. Az uralkodónk ráadásul kezeskedik a királynak. Aki pedig támogatja őt.

- Miért nem tesztek valamit?

- Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?- kérdezte, én pedig hallgattam. Lehet hogy népünk atyámról és családomról épp ugyanezt gondolja. 

  ~~~~~~~~~

- Hívattál atyám- hajoltam meg, majd közelebb léptem a trónhoz. Anyám is ott ült.

- Egy holló levelet hozott- szólt gyengéd, simogató hangján édesanyám. - Neked címezték lányom.

- Ő küldte?

- Igen- bólintott mosolyogva anyám, majd felém nyújtotta a levelet.

A papírdarabot egy fekete kardot ábrázoló pecsét zárta le. Felbontottam a levelet, majd az ablakhoz sétáltam. 

Drága Nesonám!
Hamarosan a Kapuhoz érünk. Persze az egész lóháton sokkal könnyebb, azonban vannak köztünk olyanok, kik nem tehették meg, hogy lóháton közlekedjenek sem most, sem a közelmúltban. Ezért lassítanunk kellett. Ahogy egyre északabbra haladunk érezni a zord, hideg, csípős tél jelenlétét. Hamarosan tovább indulunk. Nem sokáig írhatom tovább ezt a levelet, ezért ideje búcsúznom. Ha a Kapuhoz érünk újra várd hollóm érkeztét!
Örökre a tied: Varren Hotelion

- Hogy van kedvesed?- lépett mellém anyám, kezét pedig gyengéden a vállamra helyezte.
- Hamarosan a Kapuhoz érnek. Lassan haladnak, anyám. De jól van. Él- mondtam, anyám pedig bólintott. Kezét még mindig vállamon pihentette.
- A Hotelionok sok mindent megéltek már. Nem kell félned.Varren jó helyen van és biztos vagyok benne, hogy viszont látod még őt- mondta, de arca nem volt teljesen meggyőző. Kérdőre vontam a szavakat, miket kiejtett a száján.
- Az Istenek segítik útján- mondtam, majd elsétáltam.

Nilaria

 Azthiszem én az a fajta lány vagyok, aki csak boldog akar lenni, és nem vágyik nagyra. Eddig sikerült, hisz mindenem megvan amire szükségem van. De mindig is hiányzott az életemből a kaland. Tizennyolc éves vagyok, és még mindig tizenkettőnek érzem magam. Ha valami rosszat csinálok, jön a büntetés. Megfordúlt már a fejemben hogy elmegyek innen, és nem érdekel hogy apám a Tigris-földek vezére. De nem tehetem, az őrség úgyis elfogna. Én vagyok apám egyetlen lánya, és túlságosan vigyáz rám, amiből elegem van. A szobámban gubbasztva gondolkodtam, mikor a szüleim nyitottak be. 
- Lányom, el kell mennünk egy fontos gyűlésre. Nem fog sokáig tartani, hamar haza érünk. Van kedved velünk jönni, vagy szeretnél inkább itthon maradni? -kérdezte apám. 
- Inkább itthon maradok. 
- Akkor a vár falait nem hagyhatod el, és ne nyiss ajtót senkinek. Nem sokára itthon vagyunk. Szeretünk! -mondta, majd becsukta maguk után az ajtót. Azt csináltam amit eddig is, néztem azt a sok embert az ablakomból. Olyan jól érzik magukat a városban, kár hogy apám nem enged ki. Vele szoktam sétálni, de egyedül sosem engedne. Azzal a mesével szokott előállni, hogy elrabolnak egy másik törzsből. De én nem hinném, miért tennének ilyet? Olyan jó lenne egyszer az életben szabadnak lenni. Úgy döntöttem lemegyek, és visszajövök mire haza érnének. Felvettem egy hatalmas bordó köpenyt, majd kisétáltam a várból. A csuklyát feltettem, és útnak eredtem. Ott mindenki olyan kedves, és azt csinálnak amit akarnak. Egyedül azon rágódtam nehogy felismerjenek, és szóljanak az őrségnek. Akkor amit kapnék apámtól, azt nem tenném zsebre. A piacon annyi szép dolgot szoktak árulni, sajnálom hogy nem hoztam magammal pénzt. Az ételektől, az ékszerekig minden volt. A gyerekek játszottak, az öregek beszélgettek, a felnőttek pedig árulták a dolgaikat. Annyira jó volt azt a levegőt szívni amit a többi ember, és sétálni egy kicsit a vár falain kívül. Egy kicsit átlag embernek lenni, és mosolyogni. Annyira gyönyörűek voltak a gyöngysorok, anyám imádja őket. Megálltam, majd nézegetni kezdtem. Volt ott mindenféle, de a fehér tetszett a legjobban. - Elnézést kisasszony, megkívánja venni őket? -kérdezte az eladó.  
- Nem köszönöm, csak nézelődöm. 
- Akkor ne fogdossa! 
- Ugyan már, aranyból van? -most az egyszer, elfelejtettem a jólneveltséget. Amint kimondtam ezt a mondatot, a gyöngysor a földre hullott, a gyöngyök pedig százfelé szaladtak. 
- Őrség! -kiabált az eladó. Én szaladni kezdtem, de akkora szerencsém volt, hogy elestem abban a hatalmas köpenyben. Az őrség elfogott. Most mi tévő legyek? Apám nagyon megfog büntetni. Az egyik őr a rokonunk volt, Horelos. Talán mégsem kerülök akkora bajba. 
- Nilaria? Te mit keresel ide kint? -kérdezte. Csak lehajtottam a fejem, és vállat rángattam. 
- Na jó, elengedni! -parancsolta az őröknek. 
- Azonnal haza viszlek. -fogta a csuklóm, és hazáig húzott maga után. 
- Elment az eszed? Tudod milyen veszélyes lehet számodra ha egyedül mész ki a városba? 
- Tizennyolc éves vagyok, tudok magamra vigyázni. -sütöttem le a szemem. 
- Ó, igen? Akkor menj a szobádba, és elő ne gyere míg a szüleid haza nem érnek! Én is megvárom őket, és beszámolok arról amit tettél, mielőtt te nem tennéd meg. -kiabált. Utálom, hogy még mindig gyerekként kezelnek. Párnámba fúrva fejem sírtam ki magam, féltem hogy apám soha többé nem fog kiengedni ebből az Isten verte várból.

~~~~~~~~~

-Kislányom, apád vár minket. -lépett be anyám. Félve sétáltam ki szobámból, majd a trón elé siettünk. Anyám ment a dolgára, apám pedig ott várt Horelossal. 
- Apám -hajoltam meg. -Édes kislányom, neked elment a józan eszed? Horelos elmondott mindent. 
- Sajnálom. -sziszegtem. 
- Nem hallom. 
- Sajnálom! -szinte kiabáltam. 
- Tudod mi lehetett volna ebből? -Tudjuk, elrabolnak. Apám, nem teheted hogy bezársz négy fal közé! 
- Vigyáznom kell rád! Ezért büntetésül, egy ideig biztos hogy nem mehetsz ki a vár kapuján! Megértetted? -kiabált. Újra könnyek szöktek a szemembe. -Meg. -mondtam, majd vissza siettem a szobámba. Nem érdekel már. Az egész életem unalmas és szomorú lesz. Rám nem lesznek a szüleim büszkék, mert valami jót cselekedtem. Életem végéig a négy fal között leszek. Fölösleges volt lázadnom.