Sziasztok!
Meghoztuk a második fejezetet, ami a bétáink szerint elég izgalmas lett!
Ezen kívül megismerkedhettek Az Örökössel Stallen Nestolyssal is akit, Dzseni keltett életre.
Remélem elnyeri a tetszéseteket a fejezet, ha igen váljatok rendszeres olvasóvá, írjátok le a véleményeteket és szavazzatok a kedvenc szereplőtökre amit a blog oldalsó részében találtok!
Üdv.: Csenge K.
-------------------------------------------------------Második Fejezet
Nesona
- Sosem éreztem sajátomnak ezt az erdőt. Mintha nem is Északon lennék.
- Miért kedvesem? A zord idő, a hó,s a jég mint északot jelképezi- mondta Varren.
- Tudom. De.. nem tudom. Ez olyan más. Túl zord.
- Észak is zord. Csak te nem látod ezen oldalát- mondta fivérem, mikor lovával elhaladt mellettünk.
- Oly érdekes dolog ez. Ugyanarra az égboltra nézünk fel és mégis milyen különböző dolgokat látunk.- mondtam.
- Te is tudod húgom, hogy a legfényesebb láng veti a legsötétebb árnyékokat- mondta komoran Joran.
- Melyik lángra gondoltál?
- Jó a kérdés- mondta, majd ellovagolt, vissza a várba.
- Volna kedved egy kevés ideig itt maradni?- kérdezte Varren.
- Örömmel- mosolyogtam.
Levette köpenyét, majd leterítette a földre.
- Ne!- fogtam meg a kezét, majd a lovam takaróját a földre terítettem.- Kár lenne azért az értékes szövetért- mondtam mosolyogva, majd leültünk a földre és csak ültünk. Csendben ültünk egymás mellett, hol a környezet szépségeit néztük, hol pedig egymást.
Hiszen mind ugyanarra az égboltra nézünk fel és mégis milyen különböző dolgokat látunk.
A távolból lovak hangját hallottam, mire felkaptam a fejem.
- Biztosan csak Joran- mondta Varren. Jól ismer. Tudja, mikor van rossz előérzetem.
A hangok egyre csak felerősödtek. Közeledtek felénk. Tudtam, hogy ez nem Joran. Ő nem járja csapatosan az erdőt.
A mellettünk elhelyezkedő fában egy nyíl talált menedéket.
- Feküdj a földre!- kiáltotta Varren.
Abban a pillanatban mintha az eső esett volna, úgy szálltak felénk a nyilak.
Lassan próbáltam felállni, majd Varrenre pillantottam.
- Ne- suttogta.
- Ha nem megyünk el innen meghalunk!
Varren lábra állt, majd amilyen gyorsan csak tudtunk eltávolodtunk a lovasoktól és a vár felé vettük az irányt.
Joran épp a várkapuban állt és kérdőn pillantott felénk.
- Jönnek! Jönnek az Erdőntúliak!- kiabáltam, Joran pedig abban a pillanatban felénk sietett.
- Gyertek!
A várba rohantunk, ahol Joran parancsot adott ki a vár és a város teljes lezárására. A kapukat felhúzták, a katonák pedig elfoglalták a helyüket.
- Hát nem megmondtam, hogy eljönnek?- néztem Varren felé.
- Bár ne lett volna igazad.
- Csak egy pokol van. Az, amiben mi élünk most.- mondta Joran.
Felnéztem az égre, és a nyilak úgy szelték az mennyboltot, mint a hullócsillagok. De a csillagok nem szednek áldozatokat. Ezek pedig igen.
- Nes, menj innen!- szólt rám Joran.
- Nem hagylak itt titeket!
- Menj!- helyeselt Varren is.
- Nem!- fivéremhez és Varrenhez rohantam, olyan szorosan magamhoz húztam őket ahogy csak tudtam.
- Menned kell- mondta Joran.
- Nem hagylak itt titeket!
- Nes..
- Nem Varren!
- Gyere!- ragadta meg anyám két karom, majd a kastély ajtaja felé rántott.
- Ne! Joran! Varren!- torkom szakadtából kiabáltam, ahogy csak tudtam. Mind a ketten rám pillantottak, majd mind a ketten elrohantak a kapu felé.
- Vademberek! Ah! Tudtam hogy ez lesz!- mondta anyám, mikor a lépcsőn felértünk a szobáinkhoz.
- Mi lesz most?
- A hadsereg...
- Mi lesz velük?
- Bár tudnám, lányom. Ezek vademberek. Bármire képesek.
- Ha egy kutya elvadul, a hiba a gazdájában keresendő- mondtam komoran, majd anyámra néztem. Tudta mire gondolok. Az Erdőntúliak nem véletlenül jöttek. És nem önszántukból.
- Kezd hűvös lenni. Nem akarunk visszafordulni?- kérdezte Tirelna.
- Minél északabbra megyünk, annál hűvösebb lesz- magyarázta Joran.
- Mégis miért megyünk északra?- kérdezte Tirelna hisztérikusan.
- Szüleink megkértek, hogy vigyázzak rátok, és gondoltam nem okoz gondot két északi Flaeratisnak egy kis hideg, no meg néhány óra lóháton.
- Én igazából..- szóltam volna én is közbe, de nővérem megelőzött és szavamba vágott.
- Senki sem kérdezett Nesona! Joran ennél felelősebbnek kellene lenned! Ha bármi bajom esik a Marelion király fejedet veszi! Férjhez kell mennem!
- Azt hittem egy oly idős lány, mint te tud magára vigyázni- rántotta meg a vállát Joran.
- Tudok is! Gyerünk fivérem! Verseny a folyóig!- mondta Tirelna, majd szorosan a kezébe markolta a kantárat és elindultak le a hegytetőről. Pár pillanat múlva már nyomuk sem volt.
- Igen, szerintem is hagyjátok itt a legkisebbet!- kiáltottam utánuk, bár nem hinném hogy hallották.
Lovammal én is a hegyoldalnak vetettem magam, de a lépéseim nem úgy sikerültek, ahogy én azt elterveztem. Atyám mikor megvásárolta a lovamat nekem a Déliektől, akkor a Hermina nevet adta neki, hisz azt mondta ez a ló egy igazi harcos. Azonban most pár pillanat alatt a havas, ragacsos földön találtam magam, és csúsztam a lovammal a lejtőn lefelé. Hermina egy hatalmasat nyerített, én pedig kezemmel próbáltam felfogni azokat a gallyakat, bokor- és faágakat, amelyek felé közeledtem.
Bukfenceztem egyet a földön, majd hátamra vetődve értem végleg egyenes talajra. Hermina már a folyó friss és jeges vizét kortyolgatta, mikor egy fegyver dördült el.
- Ne fuss el!- kiabáltam, de már késő volt. Nem hiszem el, hogy mindenki itt hagy.
- Ki van ott?- dörmögte egy mély férfi hang. Próbáltam bebújni egy fa mögé, de valaki a köpenyem nyakánál fogva megfogott, és nem engedett.
- Nem kellene ezen a területen egyedül kószálnod ifjú!
- Én csak...
- Honnan jött?
- Északról. Úgy értem, Daronos Flaeratis Észak urának várából jöttem.
- Rég rossz, ha azt hiszi Flaeratis az egyetlen, ki Északot uralja!Tehát nem Lord Hotelion várából származik?
- Nem, uram.
- És mi célból érkezett?
- Öhm. Nem tudom. Eltévedtem.
- Eltévedt?
- Igen.
- Nos hadd mondjam el. Ide nem léphet be egy Flaeratis-féle emberfajzat sem! Aki idetéved számolnia kell a következményeivel! Lord Vargan Hotelion nevében, ki első e néven, halálra ítéllek kedves idegen!
- Lord Thoronos!- lépett elő a hóesés fehérségéből egy fiatal fiú. Nem lehetett több, mint 17 éves. Göndör, fekete haja kitűnt a környezetéből, nyúlánk termetű volt és izmos.- Majd én kezeskedem a leányról és arról, hogy ne forduljon többé elő efféle betolakodás.
- Ahogy óhajtja, uram.- mondta a férfi, majd lökött rajtam egyet én pedig a hóban kötöttem ki. Két kezemet mellkasom mellé helyeztem, majd feltoltam magam.
- A kezeidet- mondta a fiú, majd két karomat felé nyújtottam, ő pedig megkötözte azokat.- Így biztosan nem gondolod meg magad- mondta, majd elengedte összekötözött kezeimet. A kötél másik vége az ő kezében volt, amitől egy kicsit feszélyezve éreztem magam.
- Az út hosszú lesz, így megértem ha inkább a fejvételt választod- mondta a fiú, majd rám kacsintott.
Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban és imádkoztam, hogy Joran visszatérjen és megmentsen. Vajon mit fog szólni atyám és anyám, ha Hermina egyszer hazatalál nélkülem?
- Három nap múlva várd az érkeztem Lord Thoronos!
- Üzenek atyádnak!- bólintott a férfi, majd útnak indultunk.
- Gyere- húzta meg a kötelet a fiú, majd utána mentem.- Hogy hívnak?
- Nesona Flaeratis- válaszoltam.
- Szóval Nes- bólintott.
- Neked Nesona- mondtam zsémbesen.
- Ha tudnád ki vagyok biztosan nem engednéd meg magadnak ezt a hangnemet!
- Hát áruld el! Ki vagy?- rántottam fel az egyik szemöldököm. Elmosolyodott, majd válaszra nyitotta a száját.
- Varren Hotelion vagyok, Lord Vargan Hotelion fia, és egyben Észak következő ura.
- Azt kétlem- nevettem az arcába.- Észak következő ura minden bizonnyal Joran Flaeratis lesz- mondtam.
- Egy kis szerencsével bármelyik bolond beleszülethet a hatalomba, de kiérdemelni azt nem kevés munka.
- Ezt mégis hogy értsem?
- Értsd ahogy akarod- vont vállat.
- Hogy tudja bárki is elviselni a társaságodat?- kérdeztem halkan.
- Tessék?
- Semmi- ráztam meg a fejem, majd tovább sétáltam.
- Én a helyedben vigyáznék. Ahhoz, hogy ártsunk valakinek, nem szükséged szándék.
- Nem félek tőled.
- Valóban?- kérdezte meglepetten.- Térdre Flaeratis!
A földön egy korhadt fatörzs hevert, amire nem sokkal később Varren rálökött. Kezeimet hátrafeszített, majd nyakamat a törzsre nyomta.
- Nézzük mi telik egy Flaeratis-féle Északitól!- mondta, majd kardot rántott.
Feje felé emelte a fegyvert, majd suhintott vele. Majd a kard éle az arcom mellett suhant el, és a fatörzsbe vágódott. Elfordítottam a fejem, kinyitottam a szemem. Varren tátott szájjal figyelt engem és tartok tőle, hogy én ugyan így tettem. Megrántottam a kötelet, ami kiesett a kezéből, én pedig ideiglenesen szabad lettem. A földre löktem, majd a mellkasára gurítottam a farönköt, amin pár pillanattal ezelőtt még az én fejem volt.
- Rossz kézben egy pénzérme is ugyanolyan veszélyes, mint a kard- mondtam, majd egyre erősebben nyomtam a farönköt a mellkasába. Nem vette le a szemeit rólam. Végig engem nézett én pedig őt.
Pár pillanat múlva legyűrte magáról a farönköt, majd fordított a helyzetünkön. Magam sem hittem, de megtörtént.
Varren Hotelion megcsókolt a jég hideg hóban.
A távolból lovak hangját hallottam, mire felkaptam a fejem.
- Biztosan csak Joran- mondta Varren. Jól ismer. Tudja, mikor van rossz előérzetem.
A hangok egyre csak felerősödtek. Közeledtek felénk. Tudtam, hogy ez nem Joran. Ő nem járja csapatosan az erdőt.
A mellettünk elhelyezkedő fában egy nyíl talált menedéket.
- Feküdj a földre!- kiáltotta Varren.
Abban a pillanatban mintha az eső esett volna, úgy szálltak felénk a nyilak.
Lassan próbáltam felállni, majd Varrenre pillantottam.
- Ne- suttogta.
- Ha nem megyünk el innen meghalunk!
Varren lábra állt, majd amilyen gyorsan csak tudtunk eltávolodtunk a lovasoktól és a vár felé vettük az irányt.
Joran épp a várkapuban állt és kérdőn pillantott felénk.
- Jönnek! Jönnek az Erdőntúliak!- kiabáltam, Joran pedig abban a pillanatban felénk sietett.
- Gyertek!
A várba rohantunk, ahol Joran parancsot adott ki a vár és a város teljes lezárására. A kapukat felhúzták, a katonák pedig elfoglalták a helyüket.
- Hát nem megmondtam, hogy eljönnek?- néztem Varren felé.
- Bár ne lett volna igazad.
- Csak egy pokol van. Az, amiben mi élünk most.- mondta Joran.
Felnéztem az égre, és a nyilak úgy szelték az mennyboltot, mint a hullócsillagok. De a csillagok nem szednek áldozatokat. Ezek pedig igen.
- Nes, menj innen!- szólt rám Joran.
- Nem hagylak itt titeket!
- Menj!- helyeselt Varren is.
- Nem!- fivéremhez és Varrenhez rohantam, olyan szorosan magamhoz húztam őket ahogy csak tudtam.
- Menned kell- mondta Joran.
- Nem hagylak itt titeket!
- Nes..
- Nem Varren!
- Gyere!- ragadta meg anyám két karom, majd a kastély ajtaja felé rántott.
- Ne! Joran! Varren!- torkom szakadtából kiabáltam, ahogy csak tudtam. Mind a ketten rám pillantottak, majd mind a ketten elrohantak a kapu felé.
- Vademberek! Ah! Tudtam hogy ez lesz!- mondta anyám, mikor a lépcsőn felértünk a szobáinkhoz.
- Mi lesz most?
- A hadsereg...
- Mi lesz velük?
- Bár tudnám, lányom. Ezek vademberek. Bármire képesek.
- Ha egy kutya elvadul, a hiba a gazdájában keresendő- mondtam komoran, majd anyámra néztem. Tudta mire gondolok. Az Erdőntúliak nem véletlenül jöttek. És nem önszántukból.
~~~~~~~~~
- Minél északabbra megyünk, annál hűvösebb lesz- magyarázta Joran.
- Mégis miért megyünk északra?- kérdezte Tirelna hisztérikusan.
- Szüleink megkértek, hogy vigyázzak rátok, és gondoltam nem okoz gondot két északi Flaeratisnak egy kis hideg, no meg néhány óra lóháton.
- Én igazából..- szóltam volna én is közbe, de nővérem megelőzött és szavamba vágott.
- Senki sem kérdezett Nesona! Joran ennél felelősebbnek kellene lenned! Ha bármi bajom esik a Marelion király fejedet veszi! Férjhez kell mennem!
- Azt hittem egy oly idős lány, mint te tud magára vigyázni- rántotta meg a vállát Joran.
- Tudok is! Gyerünk fivérem! Verseny a folyóig!- mondta Tirelna, majd szorosan a kezébe markolta a kantárat és elindultak le a hegytetőről. Pár pillanat múlva már nyomuk sem volt.
- Igen, szerintem is hagyjátok itt a legkisebbet!- kiáltottam utánuk, bár nem hinném hogy hallották.
Lovammal én is a hegyoldalnak vetettem magam, de a lépéseim nem úgy sikerültek, ahogy én azt elterveztem. Atyám mikor megvásárolta a lovamat nekem a Déliektől, akkor a Hermina nevet adta neki, hisz azt mondta ez a ló egy igazi harcos. Azonban most pár pillanat alatt a havas, ragacsos földön találtam magam, és csúsztam a lovammal a lejtőn lefelé. Hermina egy hatalmasat nyerített, én pedig kezemmel próbáltam felfogni azokat a gallyakat, bokor- és faágakat, amelyek felé közeledtem.
Bukfenceztem egyet a földön, majd hátamra vetődve értem végleg egyenes talajra. Hermina már a folyó friss és jeges vizét kortyolgatta, mikor egy fegyver dördült el.
- Ne fuss el!- kiabáltam, de már késő volt. Nem hiszem el, hogy mindenki itt hagy.
- Ki van ott?- dörmögte egy mély férfi hang. Próbáltam bebújni egy fa mögé, de valaki a köpenyem nyakánál fogva megfogott, és nem engedett.
- Nem kellene ezen a területen egyedül kószálnod ifjú!
- Én csak...
- Honnan jött?
- Északról. Úgy értem, Daronos Flaeratis Észak urának várából jöttem.
- Rég rossz, ha azt hiszi Flaeratis az egyetlen, ki Északot uralja!Tehát nem Lord Hotelion várából származik?
- Nem, uram.
- És mi célból érkezett?
- Öhm. Nem tudom. Eltévedtem.
- Eltévedt?
- Igen.
- Nos hadd mondjam el. Ide nem léphet be egy Flaeratis-féle emberfajzat sem! Aki idetéved számolnia kell a következményeivel! Lord Vargan Hotelion nevében, ki első e néven, halálra ítéllek kedves idegen!
- Lord Thoronos!- lépett elő a hóesés fehérségéből egy fiatal fiú. Nem lehetett több, mint 17 éves. Göndör, fekete haja kitűnt a környezetéből, nyúlánk termetű volt és izmos.- Majd én kezeskedem a leányról és arról, hogy ne forduljon többé elő efféle betolakodás.
- Ahogy óhajtja, uram.- mondta a férfi, majd lökött rajtam egyet én pedig a hóban kötöttem ki. Két kezemet mellkasom mellé helyeztem, majd feltoltam magam.
- A kezeidet- mondta a fiú, majd két karomat felé nyújtottam, ő pedig megkötözte azokat.- Így biztosan nem gondolod meg magad- mondta, majd elengedte összekötözött kezeimet. A kötél másik vége az ő kezében volt, amitől egy kicsit feszélyezve éreztem magam.
- Az út hosszú lesz, így megértem ha inkább a fejvételt választod- mondta a fiú, majd rám kacsintott.
Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban és imádkoztam, hogy Joran visszatérjen és megmentsen. Vajon mit fog szólni atyám és anyám, ha Hermina egyszer hazatalál nélkülem?
- Három nap múlva várd az érkeztem Lord Thoronos!
- Üzenek atyádnak!- bólintott a férfi, majd útnak indultunk.
- Gyere- húzta meg a kötelet a fiú, majd utána mentem.- Hogy hívnak?
- Nesona Flaeratis- válaszoltam.
- Szóval Nes- bólintott.
- Neked Nesona- mondtam zsémbesen.
- Ha tudnád ki vagyok biztosan nem engednéd meg magadnak ezt a hangnemet!
- Hát áruld el! Ki vagy?- rántottam fel az egyik szemöldököm. Elmosolyodott, majd válaszra nyitotta a száját.
- Varren Hotelion vagyok, Lord Vargan Hotelion fia, és egyben Észak következő ura.
- Azt kétlem- nevettem az arcába.- Észak következő ura minden bizonnyal Joran Flaeratis lesz- mondtam.
- Egy kis szerencsével bármelyik bolond beleszülethet a hatalomba, de kiérdemelni azt nem kevés munka.
- Ezt mégis hogy értsem?
- Értsd ahogy akarod- vont vállat.
- Tessék?
- Semmi- ráztam meg a fejem, majd tovább sétáltam.
- Én a helyedben vigyáznék. Ahhoz, hogy ártsunk valakinek, nem szükséged szándék.
- Nem félek tőled.
- Valóban?- kérdezte meglepetten.- Térdre Flaeratis!
A földön egy korhadt fatörzs hevert, amire nem sokkal később Varren rálökött. Kezeimet hátrafeszített, majd nyakamat a törzsre nyomta.
- Nézzük mi telik egy Flaeratis-féle Északitól!- mondta, majd kardot rántott.
- Rossz kézben egy pénzérme is ugyanolyan veszélyes, mint a kard- mondtam, majd egyre erősebben nyomtam a farönköt a mellkasába. Nem vette le a szemeit rólam. Végig engem nézett én pedig őt.
Pár pillanat múlva legyűrte magáról a farönköt, majd fordított a helyzetünkön. Magam sem hittem, de megtörtént.
Varren Hotelion megcsókolt a jég hideg hóban.
Stallen
Apám már nagyon beteg. Nem tudom hogy fogom túlélni a halálát. Hamarosan
én fogom átvenni a helyét, és bevallom, ez megijeszt. Fele annyira sem
leszek jó, mint ő. A legigazságosabb ember, akit valaha ismertem.
- Ígérd meg fiam, hogy jobb uralkodó leszel mint én, és vigyázol a családra! -szorította a kezem.
- Miért búcsúzkodsz?
- Nagyon gyenge vagyok..
- Ha nagyon akarsz, úgyis meggyógyulsz! -mondtam, de én is tudtam hogy ez nem lehetséges.
- Nézz rám, az ágyamból sem tudok felállni. Az én időm lejárt. És büszke akarok lenni rád! Válassz magadnak egy gyönyörű, és hűséges feleséget. Én pedig örökké ott élek, benned. A szemem könnybe lábadt amit ő is észre vett, majd letörölte az arcomról legördülő könnycseppet. Annyira fájnak a szavai. Nehéz lesz elengedni, az biztos. Lejátszódott bennem minden, hisz csodálatos gyerekkorom volt amit neki köszönhetek. Ő a család feje. A legjobb ember a világon.
- Büszke leszek rád, ugye?
- Apám..
- Ugye? -mély levegőt vettem, majd ránéztem.
- Te leszel a legbüszkébb a világon. Ígérem!
- Anyám, te miért mentél hozzá apámhoz? -ültem le anyám mellé.
- Tudod, akkoriban is a hagyomány miatt. A szüleim azért adtak hozzá, mert ő lett az uralkodó. De közben egymásba szerettünk. Elválaszthatatlanok lettünk. Ő sem akart mást, és én sem. Nem hagytam a többi lánynak hogy megnyerje. Tudom hogy te is megtalálod a neked valót fiam, és nem engedem hogy apád halála akadályozzon ebben. Segítünk majd egymásnak átvészelni ezt az időszakot. -mondta, majd megölelt.
- Milyen érzés, hogy elfogod veszíteni életed szerelmét? -sóhajtott egy nagyot, majd a szemembe nézett.
- Ahogy ő, nekem is meghal egy részem. Egyedül miattad kell elfogadnom Stallen. Miattad kell erősnek maradnom. El sem tudom képzelni, hogy egyszer csak lehunyja a szemét, és soha többé nem nyitja azt ki. -temette kezeibe az arcát, majd úgy tartotta vissza a könnyeket. Neki sokkal nehezebb lesz. Hisz a fél életét apámmal élte le, és most el kell engednie.
- Szeretlek anyám.
- Én is téged fiam. -lehelt csókot a homlokomra.
- Ígérd meg fiam, hogy jobb uralkodó leszel mint én, és vigyázol a családra! -szorította a kezem.
- Miért búcsúzkodsz?
- Nagyon gyenge vagyok..
- Ha nagyon akarsz, úgyis meggyógyulsz! -mondtam, de én is tudtam hogy ez nem lehetséges.
- Nézz rám, az ágyamból sem tudok felállni. Az én időm lejárt. És büszke akarok lenni rád! Válassz magadnak egy gyönyörű, és hűséges feleséget. Én pedig örökké ott élek, benned. A szemem könnybe lábadt amit ő is észre vett, majd letörölte az arcomról legördülő könnycseppet. Annyira fájnak a szavai. Nehéz lesz elengedni, az biztos. Lejátszódott bennem minden, hisz csodálatos gyerekkorom volt amit neki köszönhetek. Ő a család feje. A legjobb ember a világon.
- Büszke leszek rád, ugye?
- Apám..
- Ugye? -mély levegőt vettem, majd ránéztem.
- Te leszel a legbüszkébb a világon. Ígérem!
~~~~~~~~~
Remélem nem csak olyan lányok fognak indulni a választáson, akik csak a
hatalomra és a pénzre vágynak. Anyám és apám a mai napig boldogok, és az
utolsó lélegzetvételig együtt maradnak. Én is ilyen lelki társra vágyom. - Anyám, te miért mentél hozzá apámhoz? -ültem le anyám mellé.
- Tudod, akkoriban is a hagyomány miatt. A szüleim azért adtak hozzá, mert ő lett az uralkodó. De közben egymásba szerettünk. Elválaszthatatlanok lettünk. Ő sem akart mást, és én sem. Nem hagytam a többi lánynak hogy megnyerje. Tudom hogy te is megtalálod a neked valót fiam, és nem engedem hogy apád halála akadályozzon ebben. Segítünk majd egymásnak átvészelni ezt az időszakot. -mondta, majd megölelt.
- Milyen érzés, hogy elfogod veszíteni életed szerelmét? -sóhajtott egy nagyot, majd a szemembe nézett.
- Ahogy ő, nekem is meghal egy részem. Egyedül miattad kell elfogadnom Stallen. Miattad kell erősnek maradnom. El sem tudom képzelni, hogy egyszer csak lehunyja a szemét, és soha többé nem nyitja azt ki. -temette kezeibe az arcát, majd úgy tartotta vissza a könnyeket. Neki sokkal nehezebb lesz. Hisz a fél életét apámmal élte le, és most el kell engednie.
- Szeretlek anyám.
- Én is téged fiam. -lehelt csókot a homlokomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése